A TestSzobrászat alapvetően egy érintés alapú technika és módszer. A TestSzobrász valódi szobrász módjára a kezeit szerszámként használva változtatja és formálja a test alakját. Ezért a fizikai érintés minősége a TestSzobász kezelések alkalmával kulcs fontosságú.
Az érintés sávszélessége
Ahogyan a hippokratészi eskű is tartalmazza a Ne árts fogalmához kötődő fogadalmat, ahhoz hasonlóan a TestSzobrásznak is az elsődleges dolga, hogy bármit is csinál, ne okozzon vele sérülést a Vendégnek. Az érintés kapcsán ez az egyik véglet, illetve határ. Ennek a határnak az elérését legtöbbször a fájdalom érzetének megjelenésével azonosítjuk. Ez szimpatikus idegrendszeri stimuláció. Érdekes módon ez nem csak a Vendégre vonatkozik, hanem maga a TestSzobrász is kerül olyan helyzetbe, főleg a szakma gyakorlásának kezdeti éveiben, ahol igenis saját magát bántja azzal, amit a kezelés során csinál. Vagyis, ha fáj a kezelés közben használt manuális technika, akkor nagy a valószínűsége, hogy előbb-utóbb ártani fog a kezelés is.
A másik határt arról lehet felismerni, hogy a Vendég bealszik, belealszik a kezelésbe. Legtöbbször ilyen esetben nem ér elég mélyre az érintés, nem jön létre a kívánt hatás, stimuláció. Ez paraszimpatikus idegrendszeri stimuláció.
A TestSzobrász feladata tehát az, hogy a szimpatikus és paraszimpatikus stimulációt olyan módon alkalmazza az érintésben, hogy a Vendég a kezelés időtartama alatt végig éber és aktívan együttműködő maradjon. Ebből is érzékelhető, hogy a TestSzobrászat más, mint egy masszázs, csontkovács kezelés, vagy egyéb más manuális technikák.
Ahhoz, hogy ezt a rendelkezésünkre álló sávszélességet minél jobban kihasználva a legjobb hatást váltsuk ki a szervezetből, elsődlegesen a fizikai érintés és az emberi anatómia és élettan kölcsönhatásaival és hatásmechanizmusával érdemes ismerkedni. Ezáltal megtanulható az érintés mechanikája és megismerhető sok további, innen szerteszét ágazó folyamat is a szervezetben.
A kötőszöveti érintés
Tulajdonképpen a TestSzobrászat, illetve pontosabban a TestSzobrászok által is használt kötőszöveti érintés receptjét keressük. Ez leírja, hogy a test mely részét és hogyan kell megérinteni ahhoz, hogy megváltozzon és ezzel fejlődjön. Amint ennek a tudásnak a birtokába kerülünk - a gyakorlatban ez talán sok esetben véletlen szerűen előbb is megtörténik - már nem véletlen szerűen történnek ezek az esetek, hanem egyre inkább bejósolhatóan, illetve megtervezhetően. Ezáltal olyan mélységek nyílnak meg, hogy elkezdünk gondolkozni az érintés kémiája, fizikája és metafizikája felöl is.
A példa ismerős lehet, akár a kezelést kapó, akár a kezelést adó részéről; jellemzően egy-egy masszázs, vagy más test fókuszú kezelés során is felléphetnek érzelmi kitörések. Lehet ez sírás, nevetés, szomorúság vagy régi emlékek megjelenése is, de ezeken kívül sokféle érzet és érzelem tud felszínre törni ártatlannak tűnő érintések folytán. Ez azért van, mert a test fasciális, vagy kötőszöveti hálózata minden, életünk során velünk történt esemény fizikai lenyomatát tárolja, méghozzá feszültség, avagy húzóerő formájában. Minden egyes kibicsaklott boka, vagy fenékre esés, komolyabb baleset, vagy operáció eltárolásra kerül a fascia szöveteiben. Furcsán hangozhat, de nem csak fizikai behatások képesek ilyen nyomot hagyni a testen, hanem lelki traumák és az érzelmi kilengések is képesek erre. Összességben azt lehet mondani, hogy a test kötőszöveti hálózatának van egy olyan funkciója, ami a számítógép merevlemezének működéséhez hasonlít. A kötőszöveti háló feszültségének állításával a szervezet információt, emléket tárol, minden minket ért hatásról. Ezeket a lenyomatokat, a feszült részeket a kötőszöveti érintéssel hatásosan lehet változtatni.
Az idegrendszer egyszerűsített modellje
Az érintés konkrét fizikai megvalósulásáról, annak érzékeléséről, a bőr rétegeiben lévő különböző mechano - és egyéb - receptorok sokasága és a szabad idegvégződések közvetítik az információt, és a környéki idegrendszer további részei, az idegszálak szállítják azt a központi idegrendszernek. Ott ez a bejövő (afferens) információ feldolgozásra kerül és valami féle reakció készül rá válaszul (efferens). Lehet ez egy reflex ív bekapcsolása, egy mozdulat elvégzése, vagy egy gondolat megszületése, de egyéb hosszabb távú folyományai is lehetnek.
Számunkra valószínüleg célravezetőbb, ha most az idegrendszerünket nem a központi és perifériális felosztásban vizsgáljuk. Ez az átfogó, de részletekbe vesző szemléletmód ugyan bepillantást enged a szervezet kémiájába és fizikájába, amivel sok tanulmány, köny és kutatás foglalkozik, minket mégis inkább az idegrendszer által ellátott és beidegzett testterületek érdekelnek jobban és nem feltétlenül az idegrendszeri mechanizmusok részletes megismerése.
E másik felosztás szerint két nagy rendszerbe szerveződnek az idegek szövetei. Az egyik az autonóm, vagy másnéven vegetatív, a másik az akaratlagos, vagy szomatikus rendszer. Az akaratlagos és mozgásokat vezérlő résszel majd később foglalkozunk részletesebben, hiszen ide funkció szerint többekközött a vázizom rendszer mozgatása tartozik. Az érintés megértése végett minket a vegetatív rendszer érdekel jobban, amit két funkcionális rész alkot. Ezek a szimpatikus és a paraszimpatikus elnevezést kapták.
Az endokrin (belső elválasztású mirigyek) rendszeren kívül ez a két rendszer, azaz a vegetatív idegrendszer szimpatikus és paraszimpatikus részei közötti egyensúly tartja fent a homeosztázist1, avagy a szervezet belső környezetének állandóságát. Erre jellemző paraméterek a testfolyadékok konstans térfogata, a testfolyadékok ozmotikus koncentrációjának állandósága, a hidrogénion koncentráció állandósága, az állandó ionösszetétel és a testhőmérséklet állandósága. A szervezet tehát biztostja az életben maradás lehetőségét, a külső feltételekhez belülről alkalmazkodva.
A szimpatikus rész támogatja az információ befogadást, a pörgést, a mozgást, az erőkifejtést, míg a paraszimpatikus rendszer a háztartást vezeti, a pihenés, az emésztés, és a regenerálódás a működésének főbb területei. Így könnyen belátható, hogy az életvitel elsődlegesen határozza meg az élet minőségét, az egészséget, ezen rendszerek kiegyensúlyozott stimulálásával, használatával.
A paraszimpatikus idegrendszeren belül az egyik fő komponens, a legnagyobb kiterjedésű idegszál a bolygóideg. Ezért, hogy jobban értsük, hogy mi történik az érintés kapcsán, illetve, hogy magához az érintésig eljussunk, röviden érdemes megismerkedni ennek anatómiájával, az idegrendszeren belüli elhelyezkedésével és az általa beidegzett területekkel.
A bolygó ideg
A bolygó ideg a X. agyideg és az agytörzsből kilépve beidegzi az arc, a nyak, a nyelőcső területét. Itt azonban nem áll meg lejjebb nyúlik a rekeszizom és a szív területeire és a hasüregben beidegzi az emésztő szervrendszert is. Korhű leírása így hangzik a Pallas Nagylexikon2 szerint:
„ Bolygó-ideg (n. vagus s. pneumogastricus), az agyidegek között a 10. pár. Magva (nucleus vagi) a nyultvelő csüllőárki részében van; nyalábjai a kötélidomu test és olajka között hagyják el a nyultvelőt 10-15 finom pamattal, melyek tömött kerek ideggé egyesülnek és ez a torkolati likon megy ki a koponya-üregből, ahol rajta egy duc van (ganglion jugulare vagi). 11/2-2 cm.-nyire a likon tul 10-15 mm. hosszu és 4-5 mm. vastag csomóvá lesz (plexus nodosus vagi), melyből a felső gégeideg (n. laryngeus sup.) ered; azután az ideg a belső fejverőér és a torkolati vivőér között halad le, miközben a szivhez szálakat küld (rami cardiaci). A mellkasba értekor a jobboldalon a kulcscsont alatti verőeret, a baloldalon az aorta-ivet megkerülve az alsó gége-ideget (n. laryngeus inf.) küldi vissza a nyakra; a törzsöke pedig a megfelelő oldali tüdőcső (bronchus) mögött halad el, ágakat küldve a tüdőkapuba plexus bronchialis). Onnan tul a két ideg a bárzsingot kiséri (chordae oesophageae), rajta hálót képeznek (plexus oesophageus), s miután számos ág elbocsátása után jelentékenyen megvékonyodtak, a rekesz bárzsingi likján át a hasüregbe érkeznek, ahol végszálai a gyomor elülső és hátulsó felszinén fonatokba kifutnak (plexus gastrici). Működését illetőleg a B. a vegyes idegek közé tartozik; állatoknál a koponyaüregi részének izgatására mozgások jelentkeznek a szájpad, garat, nyelőcső és gége izmain (Volkmann); gátló rostok is vannak benne a sziv számára, de ezeket közlekedések utján kapja a Willisius-féle járulékos idegből. Érző rostjai a tápláló csatornához mennek a lágy szájpadtól egész a gyomor végeig, s ellátják a garatot, bárzsingot és gyomrot; azonkívül a sympathicushoz menő rostjai a hasüreg végereihez is eljutnak. A lélekző készülék is belőle kapja az idegeit.”3
Ezen túl, a modern kutatások4 többek között azt is megállapították, hogy ennek az idegpályának a nagy része afferens, vagyis érzékelő ideg, míg nagyjából a 10-20% efferens, mozgató idegrost5. Ez a kutatás ugyan az 1930-as években macskán elvégzett vizsgálódás eredménye, de több későbbi kutatás is ennek alapján az emberre is vonatkoztatja az eredményeket. Valószínűsíthető, hogy az emberi szervezetben a bolygóideg az egyik legfontosabb interoceptív, vagyis belső visszajelző rendszer az agy és a központi idegrendszer számára arról, hogy mi is történik belül a szervezettel.
Ezen folyamatokat vizsgálva Stephen W. Porges megalkotta a Polyvagal theory elnevezésű, avagy a bolygó ideg és a vegetatív idegrendszer több fázisú modelljét, amelynek segítségével szemléltetésre kerül a vegetatív rendszer működése.
Ez a modell képes végig követni a társas kapcsolatok alakulását és azokat az általuk létrehozott idegrendszeri válaszokhoz kötni. Ilyen módon könnyen skálázhatóvá és ezzel együtt már-már érthetővé válik az emberi viselkedés és annak interoceptív, azaz benső hátországa.
Minderről a következő blogbejegyzésünkben olvashatsz.
Irodalomjegyzék és hivatkozások:
1. Cseri Julianna, Élettani alapismeretek 2011. Debreceni Egyetem
2. A Pallas Nagy Lexikona az első önálló, nem fordításon alapuló magyar nagylexikon, a századforduló kétségkívül egyik legnagyobb alkotása. A Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. adta ki 1893 és 1897 között 16 kötetben. A mintegy 150.000 szócikkben sikerült összefoglalni a korabeli tudomány színvonalán az ismeretek összességét.
3. A Pallas nagy lexikona 1–18. Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, 1893–1900.
4. Rui B. Chang, (és társai) Vagal Sensory Neuron Subtypes that Differentially Control Breathing Department of Cell Biology, Harvard Medical School, Boston, MA 02115, USA
5. Foley, J.O., and DuBois, F.S. (1937). Quantitative studies of the vagus nerve in the cat. J. Comp. Neurol. 67, 49–67.