TestSzobrász képzés

A 13. évfolyam indul a 2024/25-ös tanévben!

A TestSzobrász képzés egy 4 félévből álló, mentorképzésen alapuló iskola. A képzés gerincét az emberi test holisztikus megismerése jelenti, aminek alapja a fasciális anatómia, a kötőszöveti érintés és a tiszta kommunikáció.

 

A 4. félév végére a TestSzobrász résztvevők megtanulják a TestOlvasás technikáját, a kezelési stratégia megalkotását, és először a 3, majd a 12 alkalmas széria önálló végigvitelét.  

TestSzobrász kezelés Műhely formában 

A TestSzobrász képzés mindenki számára nyitott, nem kötött végzettséghez, vagy előzetes tanulmányokhoz. Elsődlegesen szakmabelieknek ajánljuk azoknak, akik tudásukat holisztikus irányba kívánják fejleszteni, de a pályaelhagyókat, vagy az ember iránt érdeklődőket is szívesen látjuk a képzésben.

A TestSzobrászat kezelések végzése nem csak a már meglévő praxis kiegészítésére alkalmas, hanem önálló szakmaként is megállja a helyét, ugyanis a kezelésekre hazánkban is egyre növekvő kereslet mutatkozik.

A TestSzobrász Iskola 2020-tól nemzetközi akkreditációval is rendelkezik (IASI). Végzett hallgatóink Strukturális Integrátor képesítést szereznek, amely előfeltétele a nemzetközi szakvizsgának (BCSI), ami után munkájukat nemzetközi képesítéssel és elismerés mellett végezhetik.

A TestSzobrász képzés egyes félévei az NCBTMB amerikai masszázs szövetség által elismert hivatalos továbbképzésnek is számítanak. Elvégzésük után nemzetközileg elismert és elfogadott oklevélet is kiállítunk. 

23 év tapasztalat - 12 év TestSzobrász képzés

Pegán Attila, a képzés vezetője több, mint 20 éve dolgozik különböző manuális terápiákkal. Tudását sokféle nemzetközi képzésen mélyítette el, többek közt Thomas Myers mellett  “Anatomy Trains” (ATSI, korábban KMI) haladó terapeuta képesítést szerzett. A TestSzobrász kezelések és a képzés is erre a koncepcióra épülnek és a Dr. Ida P. Rolf által elindított tradícióhoz a Strukturális Integrációhoz hűek. 

A TestSzobrász képzés hazánkban egyre népszerűbb, idén a 13. évfolyam indul.

Bemutató kezelés - A TestSzobrász képzés nyílt órája

Gyakorlatorientált képzés

A TestSzobrász képzés fő fókusza az érintésen keresztüli tapasztalás, a test manuális feltérképezése. A képzésen célzott, érthető és alkalmazható elméleti anatómiát tanulunk, amely segíti a kezelésekben alkalmazott fogások mélyebb megértését. 

Kezelések a TestSzobrász Műhelyben

Kiscsoportos műhelymunka

A képzés ereje a csoportban rejlik, ezért fontos számunkra, hogy kis létszámban, egy közösséget alkotva tanuljunk, tapasztaljunk a TestSzobrász Műhelyben.

3D anatómia foglalkozás 

Szupervízió & mentorálás

A kezelések során alkalmazott fogások elsajátítását, az anatómia sajátosságok megértését gyakorlott mentorok segítik a tanfolyam teljes időtartama alatt.

Szupervízióval kísért modell kezelés - A TestSzobrász képzés gyakorlati része 

Bővülő tematika

Képzésünket minden évben bővítjük az aktuális kutatási eredmények, illetve a frissen szerzett tapasztalatok alapján. 

Saját ütemben történő, élmény alapú tanulás

Mi nem hiszünk a klasszikus, stressz alapú vizsgáztatásban. A tanfolyamon mindenki a saját ütemében halad, a tudást játékos feladatokon keresztül “mérjük fel”. Egyetlen dolgot várunk el a résztvevőktól - a maximális fizikai és mentális jelenlétet, a fókuszt.

 
TestSzobrász képzés - Mozgás óra, Kontakt Improvizáció

Kiterjedt tudásanyag

Online visszanézhető előadásokkal, a kezelések pontos menetét tartalmazó jegyzettel támogatjuk hallgatóink munkáját.

 

Hallgatóink a képzésről

“Nagyon tetszett a képzés - főleg a gyakorlati része, persze, az elméleti is gondolatébresztő volt. Attila jó tanár és jó értékekkel rendelkező ember, örülök, hogy tőle tanulhattam. Az anatómiai részeket, az összefüggéseket, és a TestSzobrász Inastól elvárt mentalitást is jól át tudta adni, jó volt a többiekkel együtt egy csapattá formálódni, sokat megtudni magamról, másokról.” /Fanni/

“A tanfolyamot nehéz leírni, mert eltérő az eddigi képzésektől. Életszagú, valós helyzetekkel találkozunk. A képzés nem diszkriminál - egyenlő eséllyel indul a gyógytornász, a gyógymasszőr, és az az ember is, aki előtte még nem tanult anatómiát. Mindenkinek ad új szempontot és tudást, ezt megkapva nehéz lehet visszatérni a korábbi szemlélethez, nem lehet nem beépíteni a mindennapokba azt a látásmódot, amit itt sajátítunk el.” /Fanni/

“Számomra sokat jelentett a kis létszámú csoport, ahol mindenkire jut figyelem.” /Tamás/

“Teljesen ellentétes a megszokott, fegyelmező, összehasonlítgató, kiemelő tanítási gyakorlattal. Sokkal inspirálóbb környezet.” /Angéla/

“Igazán értékessé az teszi a képzést, hogy ez a munka hatékony - mind magunkon, mind a kezelt modelleken látványos átalakulásokat figyelhettünk meg. Tetszett a képzés felépítése, szépen egymásra épültek a tanulás szakaszai, a gyakorlás során elmélyültek a fogások és elkezdett mindenkinél kialakulni a TestSzobrász látásmód is. A képzés elég sok saját munkát is igényel. Ahogy halmozódik a tananyag, azt fel kell dolgozni és a gyakorló kezeléseket is meg kell csinálni. De megéri. A képzés végére az ember nem csak hasznos fogásokat, hanem egy új szakmát kap.” /Csaba/

A teljes képzési tájékoztatót itt találod:

 

PDF megtekintése  vagy  Olvasás online lapozón

 1. Félév - A TestSzobrász 12 kezelés

A képzés 1. és 2. féléve modul szerűen, önállóan is elvégezhető. A képzés első félévében a résztvevők a TestSzobrászatot a színfalak mögül, a 12 kezelés saját bőrön való megtapasztalásán keresztül ismerik meg. Ennek a félévnek az elvégzése biztosítja a TestSzobrászat körülményeinek és hatásának megismerését, ami szükséges a képzésben való továbbhaladáshoz. 

Az 1. félév nyitott mindenki számára. A részvétel jelentkezés, és felvételi elbeszélgetés alapján biztosított.

Az 1. félév tandíja: 500.000 Ft.

- Rendszerint minden év őszén indul a TestSzobrász képzés új évfolyama.

 Tanítási napok (2024-es dátumok, 12 nap tantermi és +6 online alkalom, 60 óra)

  • 1/12 2024. augusztus 30-31. (P-Sz)

  • 2/12 2024. szeptenber 13-14. (P-Sz)
  • 3/12 2024. október 4-5. (P-Sz)
  • 4/12 2024. október 25-26. (P-Sz)
  • 5/12 2024. november 8-9. (P-Sz)
  • 6/12 2024.november 29-30. (P-Sz)
  • 7/12 2024.december 13-14. (P-Sz)
  • 8/12 2025. január 10-11. (P-Sz)
  • 9/12 2025. január 24-25. (P-Sz)
  • 10/12 2025. február 7-8. (P-Sz)
  • 11/12 2025.február 28-március 1. (P-Sz)
  • 12/12 2025. március 21-22. (P-Sz)

 Helyszín 

TestSzobrász Műhely (Budapest, Kelenhegyi út 7-9., 1118)

A képzés részletes tematikája az alábbi oldalon található:

https://testszobrasz.hu/aktualisprogramok/testszobrasz-kepzes-1-felev/

 2. Félév - Fasciális lazítás

A 2. félév célja a TestSzobrászatot jellemző kötőszöveti érintés, másnéven myofasciális lazítás helyes és testreszabott alkalmazásának elsajátítása, melynek lényege a testtartás-változás létrehozása. 

Az anatómiai ismeretek mellett TestOlvasást, kezelési stratégiaalkotást, kommunikációt, etikát, praxisépítést tanulnak a résztvevők. A képzés végére elérendő cél a 3 kezeléses széria önálló végzése.
A félév teljesítése új távlatokat nyithat az emberi test és a testtartás értelmezésében és fejlesztésében. Paradigma váltás lehetséges az emberi test és a testtartás értelmezésében és fejlesztésében.
 

Az ebben a félévben elsajátítható tudásanyag és technikai kelléktár értékes és egyedülálló szakmai fejlődéssel szolgál a pályát most kezdőknek, vagy éppen a rutinos masszőröknek, gyógytornászoknak is.

A 2. félév tandíja: 500.000 Ft

A 2. félév rendszerint minden év tavaszán indul.

 Tanítási napok (18 nap, 126 + 24 + 60 óra)

  • 2025. Március  - Június

 Helyszín 

TestSzobrász Műhely (Budapest, Kelenhegyi út 7-9., 1118)
 

A képzés részletes tematikája az alábbi oldalon található:

https://testszobrasz.hu/aktualisprogramok/testszobrasz-kepzes-2-felev/

 3. Félév - Fasciális Integráció

A 3. félév célja a testtartás fejlesztésének kiterjesztése és elmélyítése, a 12 kezeléses széria elsajátítása

Ebben a félévben az anatómiai ismeretek további bővítése az Anatomy Trains®, avagy az Anatómiai Vonalak mentén végzett 12 kezelés kapcsán zajlik. A résztvevők megismerkednek a 12 kezeléses szériával és kezelésenként a test belső, fasciális rendszerével és képessé válnak hosszantartó és mélyreható változást létrehozni az emberi testben, szellemben és lélekben. 

A 3. félév tandíja: 500.000 Ft

- A 3. félév rendszerint minden évben ősszel indul, a képzés 1. félévével párhuzamosan.

 Tanítási napok (72 nap, 294 óra)

  • 2025. Szeptember - 2026. Március

 Helyszín 

TestSzobrász Műhely (Budapest, Kelenhegyi út 7-9., 1118)
 

A képzés részletes tematikája az alábbi oldalon található:

https://testszobrasz.hu/aktualisprogramok/testszobrasz-kepzes-3-felev/

 4. Félév - Strukturális Integráció

A 4. félév célja 2 teljes, 12 kezeléses, szupervízióval kísért széria végigvitele. A képzés utolsó félévben az önálló TestSzobrász munka végzése és bemutatása a feladat.

Abban az esetben, ha a 3. félév végén a képzés vezetői valamely kompeteciában vagy tudásban fejlesztendőt jelölnek ki, akkor ez a félév tartalmazhat pótlólagos hétvégi kurzusokat is.

A 4. félév tandíja: 400.000 Ft

- A 4. félév rendszerint minden év őszén a képzés 1. félévével párhuzamosan indul.

 Tanítási napok (12+12 nap, 96 óra):

  • 2026. Szeptember - 2027. Február

 Helyszín 

TestSzobrász Műhely (Budapest, Kelenhegyi út 7-9., 1118)
 

A képzés részletes tematikája az alábbi oldalon található:

https://testszobrasz.hu/naptar/testszobrasz-kepzes-4-felev/