PEGÁN ATTILA: FASCIA, A TESTTARTÁS SZERVRENDSZERE

A fascia szó az utóbbi 4-5 évben került a hazai szakmai nyilvánosság homlokterébe és vált hívó szóvá. A hagyományos rehabilitációtól az erőnléti edzés terepéig mára előszeretettel alkalmazzák a fasciához kötődő új ismereteket. Ezzel a vonulattal megújulhatnak a helyenként elavult, helyenként pontatlan, de az egészségügy rendszerében meghatározó szerepet betöltő módszerek és ezáltal fejlődhet ezen eljárások színvonala és hatásossága.

 

VÁSÁRLÁS

 

Olvass bele a könyvbe!

A fascia, mint a kötőszövet egyik jellegzetes, de nem az egyetlen megjelenési formája már 100 évnél régebb óta ismert és használatos. Több mint 25 éve komoly klinikai kutatások és gyógyító eljárások keretében foglalkoznak izomszövet pótlással, illetve belső szervek mesterséges előállításával.

Az oszteopátia alkalmazott formáját Dr. Ida P. Rolf életműve a Rolfing® hordozza a mai napig, aminek igazából globális figyelmet Thomas Myers Anatomy Trains® myofasciális meridiánok elméletének publikálása hozott. Az Anatomy Trains® modell képes volt szakterületek összekapcsolására, először a mozgás és a manuális terápiák terén, majd idővel komoly tudományos érdeklődést is kiváltott világszerte.

Ebbe a folyamatba én (Pegán Attila, a könyv szerzője) 2007-ben keveredtem bele, amikor a fascia szó még teljesen ismeretlen volt a nagyközönség előtt. Tom akkoriban végezte el első boncolását, amivel bizonyítani tudta, az addig általa is csak elméletben létező fascia láncok, vonalak létezését. Jól emlékszem, a 2010-es évek elején, amikor Amerikában anatómiát tanítottam jógatanár képzéseken, a fasciális anatómia ismeretlen volt a tanulók és a jógások körében.

A fő gondolat, a vezérfonal ebben a könyvben az emberi test kötőszöveti hálózatának bemutatása és megismertetése a szakmai és a szélesebb közönséggel is. Olyan könyvet akartam írni, ami eligazítást ad a mostanra kialakult értelmezések és hiedelmek között, ami így napi használatú referencia lehet gyógytornászok, masszőrök, edzők, testnevelők és az emberi test iránt érdeklődők számára.

A könyvben a mikroszkopikus szinttől a makró szintig épül föl a fascia világa, bemutatva az egyes szintek, rétegek és testterületek fasciális rendszerét. A fascia ismerete nem csupán egy elvont kutatói kör érdeklődését jelenti, hanem a jelen kor emberképének átfogó megújítására ad lehetőséget, ahogy erre Tom is rámutat a könyv előszavában.  

Ajánlom a Fascia, a testtartás szervrendszere című könyvemet az anatómia és a biológia iránt érdeklődők számára, az emberibb élet és az egymással való kapcsolataink fejlesztésére.

Thomas Myers, az Anatomy Trains szerzőjének ajánlója az elkészült kötethez:

“Örömömre szolgál látni a magyarul megjelenő könyvet a fascia rendszeréről. Pegán Attila a témában hosszú évek óta otthonosan mozog. Mérvadóként úgyszintén nagyra értékelem a könyv képi világát és elbeszélését, és biztosíthatom az olvasót, hogy a könyvben foglalt információk a kutatásokkal egybehangzóak és naprakészek, és modern módon mutatják be ezt az ’’elfeledett’’ rendszert működés közben.

Ezen a területen alkotó íróként és Attila egyik tanáraként tanúsíthatom, hogy ez a könyv megbízhatóan szintetizálja számos kutatási irányzat eredményét egy könyvben - ezzel sok időt és energiát spórolva az olvasónak!

Akár érintéses terápiák gyakorlója, gyógytornász, pszichológus, edző, táncos vagy testnevelő tanár vagy, ez a könyv kitágítja a gondolkodásodat, és ha hagyod azzal együtt a praxisodat is.”

/Thomas Myers, Clarks Cove, Maine, USA, 2021. január/


A köny megvásárolható a Medicina kiadó webshopjában a VÁSÁRLÁS gombra kattintva.

 

Címke:

Vélemény, hozzászólás?