A hozzáállás

Ernest Shackleton neve valószínűleg kevesek számára ismert. Én is csak a mesterképzésem alatti tanulmányaim kapcsán hallottam róla. Ott is a vezetéslélektan tantárgyban szerepelt a neve, amihez sikeres vezetői modell társult. Igazából, többre nem is emlékszem a tanulmányaiból, csak a napokban ütötte fel a fejét a kíváncsiságom, hogy utánanézzek a munkásságának.

Hamar kiderült, hogy életműve igazából földrajzi felfedezéseihez kapcsolódik, illetve a legmeghatározóbb vezetői jellemvonásai a legnagyobb kudarccal végződő expedíciójához. Lehetséges, hogy tanulmányozta az emberi lélek működését és filozófiát is tanult, nekem azonban úgy tűnik, hogy életélményei alapján nem elsősorban jó vezető volt, hanem jó ember. 

Az expedíció részleteivel nem húzom az időt, aki érdeklődik, annak az alábbi film megtekintését javaslom:

https://www.imdb.com/title/tt1730698/    

Shackleton vezetési elveit az alábbiakban lehet összefoglalni:

1. Inspirálás és optimizmus

2. Tiszta, egyeztetett célok kitűzése és kommunikálása

3. Csapatszellem és egység támogatása

4. Terv és alternatív terv kidolgozása, ezek gyors változtatása

5. Nehéz döntések meghozatala

Elsődleges volt számára a hit a legénységében és a kitűzött célban. Nagy fába vágta a fejszéjét - az Antarktisz átszelésébe -, ami a Föld utolsó felfedezetlen területe volt akkoriban. Hite és az ebből eredő optimizmusa (hogy mindenképp sikeres lesz az expedíció), arra sarkallta, hogy mindvégig inspirálja és optimistán tartsa az embereket. Ehhez az kellett, hogy mindenkit a legénységből előre egyeztetett feladatra választott ki és alkalmazott.

A kemény munka és hűség fegyelme mellett meggyőződése volt, hogy mindennél fontosabb a legénység jólléte. Időt szánt megismerésükre és a lelki kapcsolatot tartotta a legfőbb csapatépítő eszköznek. 

Mindezeknek köszönhetően megvolt a lehetősége, hogy az expedíció tervét többször alapvetően módosítsa a megjelenő új információk alapján. Döntései mindig nehezek voltak, ezek közül az egyik legnehezebb lehetett, amikor a befagyott, biztonságot adó Endurance hajójukat elhagyták és az óceán jegén táboroztak le. Táboruknak a Patience Camp nevet adta.

Az alábbi részlet Shackleton tevékenységéről az Egy menedzser tűnődései blog oldalról származik:

„Shackleton különös gonddal állította össze csapatát. A kiválasztás során a jelöltek képességeit célratörő, sokszor azonban furcsának ható kérdésekkel ellenőrizte. Olyan embereket válogatott, akik kiválóan értettek a szakmájukhoz, és hozzá hasonlóan sikerre akarták vinni az expedíciót. Sokszor hallgatott a megérzéseire, hogy megtalálja ezeket az embereket. Vezérelve az volt, hogy elsősorban hasonló gondolkodású, pozitív embereket kell találnia, akikből jó csapatot lehet építeni.

A csapatban mindenkinek meghatározta a pontos feladatát, mindenkinek részletesen elmondta, mivel tud hozzájárulni az expedíció sikeréhez. Ugyanakkor különös figyelmet szentelt annak, hogy mindenki mindenféle munkából kivegye a részét, ezáltal megismerje a másik feladatát is, sőt, megtanulja annak elvégzését is. Ezzel egyrészt a csapat demokratikus működését alapozta meg, másrészt a jó kapcsolatok kialakulását segítette elő, nem beszélve arról az előnyről, hogy így mindenféle feladatra volt tartalék embere.

Shackleton nagyon hitt az alapos, precíz tervezésben és az ugyanilyen alapos, rendszerezett végrehajtásban. Az emberei segítségével mindent nagyon alaposan megtervezett, igyekezett minden helyzetre felkészülni. A napi munkát aztán a terveknek megfelelően, nagyon szigorú rend szerint végeztette el. Még akkor is betartatta a napirendet, amikor hónapokon keresztül egy helyben álltak a jégbe fagyott hajóval. Hitt ugyanis abban, hogy az embereket mindig el kell foglalni a feladatokkal, nem szabad nekik időt hagyni arra, hogy egymással foglalkozzanak és ez esetleg vitákhoz vezessen, illetve hogy túl sokat töprengjenek az esetleges veszélyeken, és negatív hangulat uralkodjon el rajtuk.

Shackleton nagyon odafigyelt arra, hogy az emberek a csapatban, az expedícióban jól érezzék magukat. Mindenkire kiterjedt a figyelme, mindenkihez barátságos volt. Mindenkit támogatott, ha szüksége volt rá, anélkül, hogy kellemetlen helyzetbe hozta volna az illetőt a többiek előtt azzal, hogy felhívta volna a figyelmet a gyengeségére. Ha például azt látta, hogy valaki nem bírja a munkát, akkor mindenkinek pihenőt rendelt el, így szilárdította tovább a csapategységet.

Mindenkit egyenlő mércével mért, bár mindenkinek tisztában volt az erényeivel és a hibáival. A feladatokat ügyesen úgy osztotta szét, hogy mindenki jól érezze magát a feladatával, illetve a feladathoz beosztott többi csapattaggal. Kivételes érzéke volt ahhoz, hogy a kisebb csapatokat is úgy állítsa össze, hogy azok működőképesek legyenek, kiegyensúlyozott csapatmunkát tegyenek lehetővé.

Pontosan tudta, hogy vezetői feladatok vonatkozásában kikre számíthat. Az illetőket kellően, nyilvánosan felhatalmazta, majd megfelelő szabadságot biztosított számukra a vezetői feladat ellátásához. Figyelme azonban továbbra is kiterjedt mindenre, nagyon hitt ugyanis a személyes kontrollban, amelyet azonban szinte észrevehetetlen módon gyakorolt. Csak akkor avatkozott be, ha arra tényleg szükség volt, azaz amikor a delegált vezetők kompetenciáját egy feladat meghaladta, akkor azonban habozás nélkül kész volt dönteni, irányítani. Nem várt arra, hogy a felmerülő problémával, amely láthatóan meghaladta a csapat képességeit, tovább birkózzon, meghozta maga a szükséges döntést és ezzel megfelelő irányba állította a csapatot.

Mindig pozitív és optimista volt, és ezt szünet nélkül hangsúlyozta az embereknek. Világosan elmagyarázta a kitűzött célt, ecsetelte annak előnyeit, szépségeit és kiemelte, hogy mélyen hisz a cél elérésében. Ugyanakkor nem hallgatta el a veszélyeket és a nehézségeket sem, de mindig érzékeltette, hogy képesnek tartja önmagát és a csapatot a nehézségek és veszélyek legyőzésére. Optimizmusa, lelkesedése átragadt embereire is, akik szívesen követték. Ez persze nem csak az optimista, pozitív gondolkodásnak volt köszönhető, hanem annak is, hogy Shackleton nem habozott belátni, ha a cél mégsem bizonyult reálisnak. Nem erőltette a cél mindenáron való elérését, hanem idejében korrigált. Új célt tűzött ki, és mindig hangsúlyozta, hogy biztos abban, ez a cél jobb lesz, mint az előző volt.

Shackleton nagy ereje a személyes példamutatásban rejlett. Csak olyasmit követelt az embereitől, aminek elvégezhetőségéről meg volt győződve, és amit maga is el tudott végezni. Saját magától mindig többet követelt kitartásban, odafigyelésben, áldozatvállalásban, mint bárki mástól. Emberei ezért mélyen tisztelték és felnéztek rá, valamennyien szó nélkül követték bárhová. 

Shackleton jól tudta, hogy az emberi motiváció egyik legfontosabb eszköze a visszajelzés. Akár egyéni eredményről, akár a csapat által elért eredményről volt szó, sohasem fukarkodott az elismerő szavakkal, férfias kézszorítással, nyilvános dicsérettel. Ugyanilyen fontosnak tartotta azonban azt is, hogy a lógás, a hibás munkavégzés soha ne maradjon büntetlenül, és erről – anélkül, hogy a megbüntetett személyt megaláznánk – a csapat minden tagja értesüljön. Ismerte a nagyvonalúságot is. Tudta, hogy – elsősorban krízishelyzetben – bizonyos hibák esetében elnézőnek kell lennünk, ha a hibázó minden tőle telhetőt megtett a feladat elvégzése érdekében. Az ilyen nagyvonalú és elnéző magatartásnak a csapat egysége szempontjából óriási jelentősége van. 

Sir Ernest vallotta, hogy egy vezető számára a legfontosabb két elv: az együttérzés és a felelősségvállalás. Egy vezető sokkal nagyobb hatást gyakorol az emberei életére, mint az gondolná. Fontos ezért, hogy minden döntését úgy hozza meg, minden lépését úgy tegye meg, hogy tudatában legyen a felelősségének a rábízott emberekért. Ugyanilyen fontos, hogy ne felejtsen el egy kicsit az ő fejükkel is gondolkodni, az ő lelkükkel is érezni, amikor döntést hoz és utasítás ad. Ha így tesz, akkor számíthat arra, hogy az emberek is lojálisak lesznek hozzá. A lojalitást Shackleton szerint meg kell szolgálni, és meg kell becsülni!

Shackleton az érzelmi intelligencia fontosságát, a kiválasztást és csoportszervezést, a motivációt, a személyes példát és felelősségvállalást helyezte a fókuszba.”

Fontos átnézni, hogy melyek azok a tényezők a fentiek közül, amelyek a saját életünk vezetőiként segítik a munkánkat abban, hogy olyan életet élhessünk, ami megfelelő számunkra. 

Két dolgot érdemes eme összeíráskor szem előtt tartani:

• Shackleton 28 emberét képes volt életben tartani 497 napon keresztül. Mindenki hazatért az expedícióról. 

• Az expedíció az eredetileg eltervezett Déli-sark átszelése teljes kudarcba fulladt. A kudarc olyan élmény, amiből a fejlődés táplálkozik. Minden kudarc változtatásra, elemzésre, újragondolásra késztet.